Love me!

Valójában egészen szerencsésnek  mondhatom magam, mert csupán egyszer törték össze a szívem, és akkor is csak nemes egyszerűséggel földhözvágták, nem volt nagycirkusz, sem szándékos késforgatás. Szerencsére maradandó károkat nem okozott az eset, azóta is dobog, érez, és szív alakja van, csupán az önbizalmában esett némi csorba. Az eset óta, ha valaki kopogtat, először az Eszem megy ajtót nyitni, hidegen, következetesen felméri terepet, és ha mindent biztonságosnak vél, átadja az Illetőt a Szívemnek, aki ilyenkor vagy elkezd hevesebben verni, vagy nem. :)

A naivitásomnak köszönhettem a sebet. Akkor még azt gondoltam, a csók tényleg szerződés és az ölelés mindig őszinte, meg természetesen minden áron az kellett, amit nem kaphattam meg. Küzdelmes tanulság volt, de hatásos. Mára teljesen kihevertem a dolgot. Néhány évvel a Vége után összefutottam Rombolóval, boldogan éreztem, hogy nem érzek semmit. :)

Azóta nem osztogatom csak úgy a helyeket a szívemben, azt igenis ki kell érdemelni. Nem elég szépen mosolyogni, megdicsérni a szemem színét, megígérni, hogy örökre, meg mindig, meg nagyon, és bizonygatni, hogy komolyan. Ezek csak szavak...
Van egy okos mondás, miszerint, ne arra figyelj, hogy mit mond, hanem arra, hogy mit csinál. 

Ha megtisztellek a bizalmammal, és odaadom a szívem, légyszi ne dobáld, mert még a végén leejted! És ha előre tudod, hogy nem kell, nem tudsz rá vigyázni, akkor meg csakúgy, szórakozásból, unalomból, becsvágyból ne rabold el! Köszi!